Gyógyítsuk-e a laborleleteket?

Írta: Dr. Horváth Katalin
holisztikus orvos

 

Ágnes, 62 éves tanárnő, kb. 20 éve áll a kezelésünk alatt. Legalapvetőbb problémája már a kezdetekben is az volt, hogy ideges alaptermészetű, s emiatt rengeteget szenved. Szinte állandó görcsben van, mert mindig van valami stresszelő körülmény. Fiatal korában a stressz miatt még abortusza is volt, szerencsére ezt követte egy sikeres terhesség. A fia felnőve azonban sok szomorúságot és lelki traumát okozott neki a kicsapongó életmódjával, kioktató fennhéjázó stílusával, sértődöttségével, zárkózottságával. Ágnes élettársa egy „nárcisztikus pszichopata”, aki azonban sokat segít neki, ugyanakkor magából kikelve ordítozik, zsarol, sohasem kedves, Ágnes kiszolgáltatottnak érzi magát mellette, egyszóval nem működik a párkapcsolat. A harmadik személy Ágnes édesanyja, aki ha vidéken betegeskedik, akkor Ágnesnek lelkifurdalása van miatta, ha viszont elhozza magához, akkor édesanya személyiségéből adódóan gyötri a leányát: rátelepszik, kellemetlenkedik, folyton a nyomában van, nem hagyja élni, gyötrő kérdéseket és problémákat hoz elő.

Ezekből is látható, hogy Ágnes jelen helyzetében az ő alapvető problémája az, hogy a körülötte állók viselkedése és hozzáállása miatt alaptermészetének vonásai felerősödnek, az idegi terhelés hatására depressziós lesz, a szeretethiánytól betegségi tünetek jelennek meg rajta, a stressztől alvászavar és a feszültség miatti pánikreakciók törnek rá. A napi orvosi gyakorlatban a holisztikus szemléletű orvosok ehhez hasonló esetek garmadáját látják és próbálják gyógyítani. Ezért is választottam témám illusztrálása céljából Ágnes esetét, hogy mindenki felismerhesse saját napi gyakorlatából a hasonló problémákat és történeteket.

Visszatérve a beteg történetéhez, a teljességben gondolkodó orvosok számára nyilvánvaló módon amikor egy szervezet olyan fokú és mennyiségű idegi terhelésnek van kitéve, ami már meghaladja az egészség tűréshatárát, akkor a természet bölcsessége folytán elkezd reagálni valahogy, éspedig először a kevésbé életfontosságú szervek területén. A legtöbbször ennek a reakciónak a megjelenése vagy a bőr, vagy a pajzsmirigy. Ha ekkor nem megfelelő, tehát elnyomó, szintetikus, nem holisztikus szemléletű kezelést kap a beteg (illetve ez a két szerv), akkor a természet úgy válaszol, hogy beljebb sodorja a betegségmegnyilvánulást, a beljebb ebben az esetben a belső szerveket, zsigereket, egyre életfontosságúbb szerveket jelent. Ágnesnél nem a bőr volt az első reakció helye, hanem a pajzsmirigy. Mivel élete nem változott meg jelentősen, az idegi terhelés csak fokozódott, így kézenfekvő, hogy a pajzsmirigy laborértékei elkezdtek kimozdulni a normál tartományokból. Belgyógyászaton pajzsmirigyhormont írtak fel neki. Viszonylag hosszú ideig jól volt, mind fizikailag, mind pszichésen.

Ezt követően amikor a körülményei újra romlottak és súlyosbodtak, az állapota visszaesett, annak ellenére, hogy a pajzsmirigyhormont folyamatosan szedte. Szerencsére Ágnes ismeri a természetes gyógymódokat, és a nyugati orvoslás zsákutcás megoldásaival is tisztában van. Ezért ekkor már nem a régi belgyógyászhoz ment vissza, aki újabb és újabb szintetikus szereket, illetve dózisnövelést írt volna fel neki. Gyógynövényeket, táplálékkiegészítőket, reikit, homeopátiás szereket alkalmazott. Ezekkel újra tartós javulás lépett fel nála.
Természetesen az élet hullámzásai újra megtették a hatásukat: ezen kezelések mellett is idegi labilitás, pánikrohamok, ájulás, illetve ájulástól való félelem jött elő, amikor a pszichés sokkok újra tarthatatlanokká váltak. Laborleletei a normál tartományokban voltak. Tegyük fel a kérdést ezen a ponton: kell-e kezelni ekkor a beteget, vagy várjunk, hogy az idegrendszer végezze a munkáját?

A holisztikus orvos nem a leleteket kezeli. A belgyógyász rosszabb esetben azt mondta volna, hogy pszichiáternél van a beteg helye, jobb esetben, hogy menjen haza és várjon, amíg megjavul. A holisztikus orvos tudja, hogy a lelet nem egyenlő a beteggel. A holisztikának pont az a lényege, hogy sem egyik, sem másik jelnek vagy tünetnek nem tulajdonít kizárólagos jelentőséget, de ugyanakkor figyelembe veszi őket. Tudja a tünetek fontossági sorrendjét, a jelek és elváltozások elhelyezkedését egy fontossági térképen. Tudja, hogy melyek a fontos szervek és melyek a még sokkal fontosabbak. A gyógyulásnak van egy útja, és természetesen a megbetegedésnek is van egy. Ha a tünetek a fontosabb szervtől haladnak a kevésbé fontos felé, akkor egyértelműen jó úton haladunk az egész szervezet gyógyulása szempontjából. Ha fordított az irány, az jelzés, az azt jelenti, hogy nem jó úton vagyunk, változtatni kell a terápián. A szervezet összes tünetét figyelembe kell venni. A szervezet tünetei közül a laborérték csak az egyik, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni, de nem szabad túlzott figyelmet sem szentelni neki.

A beteg történetének fenti időpontjában a laborleletei negatívak voltak. Volt viszont több súlyos pszichés és idegi tünete, tehát a mi kötelességünk, hogy a negatív laborérték ellenére is kapjon kezelést.

Ekkor a beteg egy természetgyógyásznál hálózati rendszerben értékesített gyógyhatású komplex termékeket kapott. Hónapokig jól volt tőle, ezután azonban a vérvételnél kiderült, hogy vese- és májfunkciós értékei erősen emelkedtek, pajzsmirigyhormonjai pedig még annál is nagyobb mértékben.

Kezeljük-e ekkor a beteget? Jól van, de a laborértékei súlyosan figyelmeztetőek.
A fenti gondolatmenetet követve sürgősen le kell állítani a hónapok óta szedett komplex készítményt, és a keletkező átmeneti állapotromlással számolva konzekvens és személyre szabott további kezelést kell neki beállítanunk. A romlás be is következett, könnyezés, fejfájás, zavartság, arcpüffedés, remegés, hidegrázás kíséretében, de aki az összes körülményt ismeri és számba veszi, vagyis ismeri a gyógyulás törvényszerűségeit, az tudja, hogy ez a romlás átmeneti, amit javulás fog követni. Mindkét állapotot kell kezelni természetes szerekkel, de lehetőség szerint szoros követés mellett.

A laborértékeken belül is megvan azoknak a hierarchiája! A jó orvos tudja, hogy a vas az egész szervezet szempontjából folyamatosan életszükséglet: a vashiányt mindig kell kezelni! A vérszegénységnek még a daganatok keletkezésében is lényeges szerepe van!!! Ugyanakkor például a vérsüllyedés emelkedése önmagában még nem tesz szükségessé beavatkozást, vagy pl. a koleszterinérték emelkedése. Másrészt viszont a vese-és májfunkciók emelkedése, különösen, ha tartós, akkor kivizsgálást és kezelést sürget.
Mi a különbség a mai modern nyugati orvoslás és a holisztikus (tradicionális, komplementer, alternatív) orvoslás között? Fenti példánkból kiindulva is tudjuk illusztrálni ezeket a markáns különbségeket.

A modern orvoslás képviselői a szervezetet egészében nem látják és nem tudják kezelni. Mivel annyira specializálódtak, hogy már a kardiológusok között is van, aki csak hipertóniával foglalkozik, és van, aki csak szívkatéterezéssel. A beteg egyéb problémáival akkor sem foglalkoznak, ha ők okozták. Felírják a gyógyszereiket, de nem egyeztetik a beteg által szedett többi gyógyszerrel. Csak egy szervet látnak és kezelnek. Ha ennek a szervnek a betegségét megszüntetik, de máshol keletkeznek tünetek, ők a maguk részéről gyógyultnak tartják az esetet.

A természetes gyógymódok orvosai, mint fenn leírtuk, pontosan ezt a folyamatot használják fel a gyógyulás vagy a megbetegedés útjának megkülönböztetéséhez. Hiszen nem mindegy, hogy melyik szerv felé halad a betegség következő fázisa. A szervek közti kommunikáció ma már elfogadott tény, de hogy ennek ilyen gyakorlati következményei vannak, az még nem ment át az orvosi köztudatba.

Ágnes példájához visszatérve: a szervezet teljességét figyelembe véve a holisztikus orvos addig nem nyugszik és nem tekinti gyógyultnak a beteget, ameddig a pszichéje, az idegrendszere, a bőre, az emésztése, a hormonrendszere, a testi és lelki státusa egyaránt meg nem gyógyul, vagy legalábbis a jó irányba halad. Mi nem azt várjuk, hogy a szívritmuszavara elmúljon, hanem azt, hogy a szívével együtt a tüdeje, a fejfájása, a pánikja, az ízületei mind javuló tendenciát, emelkedő minőséget képviseljenek. Az általános tünetei, tehát az erőnléte, a munkabírása, az alvása, a kedélyállapota, a napközbeni álmosság egyaránt olyan jelek, amelyek alapján teljes bizonyossággal tudunk tájékozódni kezelésünk iránya felől.

Szeretnék végül válaszolni a címben feltett kérdésre, amelyből mindenki egyaránt levonhatja a következtetéseket.

A szervezet összes tünetét figyelembe kell venni.

A szervezet tünetei közül a laborérték csak az egyik, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni, de nem szabad túlzott figyelmet sem szentelni neki.